Szemek

Posted by Zsuzsa március 8th, 2023

A szemek rajzolása nagy kihívás volt a számomra, mert az ceruza és a radír nem mindig azt csinálták, amit én akartam. Azért szorgalmasan próbálkoztam, és nagyon örültem, amikor hozzávetőlegesen azt a képet sikerült megrajzolni, amit szerettem volna. Na persze nem vagyok teljesen elégedett, valószínűleg nem is vagyok eléggé türelmes. Viszont amikor egy-egy rajz elismerést hoz a családban, akkor boldog vagyok. Az unokám megkérdezte, hogy honnan tudok ilyen jól rajzolni. Hát kell ennél nagyobb dicséret?
Azért büszkén kijelentettem, hogy csak most tanulok, és örömmel nyugtáztam, amikor azt mondta, hogy kell egy jó hobby mindenkinek. Í
Most jöjjenek a szemek, amiket megrajzoltam.
Elsőnek egy női szemet rajzoltam. Amikor a szem visszanézett rám, nagyon örültem, mert a szemet a legnehezebb jól megrajzolni.

Női szem

A kisbaba szemét azért rajzoltam meg, mert annyira aranyos a kép. Még mindig nem nagyon merek satírozni, mert félek, hogy elrontom a képet, amit nagy műgonddal előállítottam, úgyhogy csak jelzésértékűek a satírozások. Viszont nagyon szeretem a fénycsillogásokat a szemben megrajzolni. Attól lesz élő a kép.

Babaszem

Öreg szem
Sokat bajlódtam ezzel, de a végén csak sikerült elkészíteni. A sok ránc majdnem kifogott rajtam. Viszont a képek egyre jobbak úgy érzem. Az össze-vissza szőrszálakat nem volt könnyű felrakni, és a tónusozást is nehéz volt megcsinálni. Közben rájöttem egy technikai trükkre. Előre megnézem a videót, amiben a kép készítését oktatják, és csak utána kezdem el a rajzolást. Így könnyebb, mert nem kell állandóan megállítani a lejátszást, hogy utolérjem a rajzoktatót, mert van egy kis trükk a felvételekben, ugyanis az unalmas satírozós részek fel vannak gyorsítva, és olyankor lemaradok.

Öreg szem

A szemüveges szem rajzolása sem sima ügy. Azzal, hogy a videót előre megnéztem, és utána magamtól rajzoltam le a szemet, majd a videót gyorsítva ismét megnéztem, és a hibákat, amit tudtam kijavítottam, sokkal kevesebb bonyodalommal jutottam el a végeredményig. Volt egy előző változat, ahol a balszem árnyékolása kontúrosabb volt. Javtás után viszont a szemhéj nem igazán olyan, mint amilyennek szeretném.
Egyelőre ez a végleges. Így is hasonlít az eredetire. 🙂

Comments are closed.